IfjúságiProjekt

Szekszárdi Máltai Csoport

Település: Szekszárd

Tevékenységek:

Gyermekek és családok ellátása


Térképre

Szekszárdi Máltai Csoport

Bemutatkozás

A Szekszárdon máködő csoport 1992 óta látja el tevékenységét, jelenleg 24 aktív taggal. A csoportban mindenki olyan munkát igyekszik ellátni, amihez leginkább tehetsége és érzéke van, így mindenkinek megvan az önként vállalt feladata. Így lett a karitatív munka szívből és örömmel végzett tevékenység. 
Segítségnyújtásukban egyre nagyobb szerepet kap az Adni öröm akció, hiszen már Szekszárdon két helyen is módjukban áll gyűjtést rendezni. A gyűjtések és adományosztások megszervezésében és lebonyolításában egyre több középiskolás diák vesz részt, a közösségi munka keretein belül.  Csatlakoztak a „cipős doboz” akcióhoz is, amit két általános iskola segítségével valósítanak meg. A SPAR áruházaknál folyó decemberi gyűjtéseikbe már évek óta több hajléktalanszállón élő férfi is besegít. Mindig készségesen segítenek a beérkező nagyobb volumenű adomány rakodásánál, és az áruházi gyűjtések napvégi autókra pakolásában is. 
Közösségük több tagja rendszeresen látogatja a szekszárdi fekvőbeteg intézményekben és az idősek otthonaiban lévő betegeket és öregeket. Beszélgetnek és imádkoznak velük, valamint imaórákat tartanak nekik. Az embereknek mindenhol, mindig jól esik a törődés.  A városon kívül körülbelül 15 településen biztosítanak használt ruhát, gondoskodnak a szállításáról és kiosztásáról. A börtön részére is juttatnak ruhaneműt.
 
Minden hónap első keddje a meghirdetett ruhaosztásunk napja. Ez mellett minden kedden és csütörtökön délelőtt (8-tól 11-ig) ügyeleti szolgálatot is tartunk.

Fogadóhely adatlapja

Fogadóhely neve: Szekszárdi Máltai Csoport
Település: Szekszárd
Irányítószám: 7432
Cím: Hunyadi u. 4.
Tevékenységek:

Gyermekek és családok ellátása

Honlap: https://maltai.hu/szekszardicsoport
Telefonszám: 30/822-46-03
Kapcsolattartó neve: Hesz Zoltánné
Kapcsolattartó e-mail: feher.angela@maltai.hu
Minősítés:
Térképre:

Értékeld a fogadóhelyet!

Segíts másoknak a jellemzéseddel megtalálni a számukra ideális fogadóhelyet.